— Részletek —

Kedves Édes Fiam!

Utolsó leveled, mellyet eddig vettem az volt, mellyet Tsikki Urtól küldöttél igy datálva 31; 20. 22 a Julii 1821; én pedig postán egy nappal azelőtt u. m. 21 a Julii irtam volt (postán) igy datálva 20-1; 32-1; a datumok oka meg-volt írva ezen levelembe, melyre máig sem vévén válaszodat (noha megirtam, hogy késedelem nélkül irj) megvallom az a’ gyanum, hogy beteg vagy; ’s tegnap a’ midőn egy jó karakterű igen derék tanitványunkat Nagy Sándort (első volt a’ Hertzeg Lajos ’s Biró Péter grádussába, Nagy Istvánnak a’ vasárusnak fia) kisértük azon könnyek között mellyeket a’ szülékéihez adtam, kik a’ tavasztól fogva második szép fel-nött fiakat tették a’ koporsóba, meg-vallom te-is eszembe jutottál – a’ másik fiak hektikába holt meg hosszasan [szenved]ve, ’s ez attol kapta-el, de mind fenn [húzta], ’s a kollégyomba estve le-fekütt, éjjel r[osszul] lett, ’s reggelre meg holt. – Mind a’ kettő n[agy erő]s szép legény volt. – Midőn látom, hogy tsak a’ reménység tsalárd etsetje festi-ki a’ messzi vidékeket, a’ fátum némán ád, ’s a’ mikor nem-[is vé]lnök, a’ mit szivünkbe legbejjebb tettünk-bé, fel-töri a legszentebb zárakat, ’s ki-ragadja örökös könnyek’ [fo]rrásik fakasztva hellyébe – tsak a’ szerentsének [vigado] mulandora omlo nyil záporán feljül hely[heztetett] stoicusi [felleg]várba találom a’ lélek b[izton]ságát. – Ezt a Befestigungskunstat tanuld m[eg jó]l! – Onnan van [az] isteni kinézés legalább [valami] hasonló ahoz a’ honnan a’ mindent láto [atya] a’ világok el-mulo zivatarjai felett néz, ’s [ott] a’mulo világok gyermeki sirására egy […] könnyel halgatodzva-is, mosolyog az Ö[rök boldogság] vidékeire – a’ hol a’ disharmoniák örök harmoniává lesznek. Valosággal ha mindent látna az ember, semmit se’ busulna ’s tsak egy gondolatba kerül oda emelkedni; de ott fenn maradni nem lehet. –

[Mint egy nagy] Mathesis Auditoriumát ugy kell nézni, a’ múlandóság’ nagy tábláján valo jelenéseket, mellyeket a’ láthatatlan nagy tanitó’ keze is ir ’s töröl – tsak arra az eredeti állandóra kell figyelmezni, a’ mit azon figurák jelentenek – tulajdon magát-is az embernek ott kell ezen létet formájára nézve a’ phaenomenonok közt nézni akkor-is, mikor ez-is le-törlödik. – Mint az idők zavaraiba meg-erössült élőfa, mely a’ folyo habjaiba nézi magát akkor-is, mikor meg-sárgult ékességét a’ szél el-szorja. – Az ember az Örökkévalóság scénáiba néző és jádzó is együtt; de tsak úgy lehet tsendes ha maga jól jádzodja a rolléját – ha a’ [játék köz]ben [megte]lik-is néha a’ szeme, tsak [mennyei perme]tezése az angyalok aranyos fellegeinek, mely [a’ fü]vet eleveniti – ’s örökkévaloság virágai nyilnak belöle.

[…]

Édes Anyádnak a Tsiki Urtol küldött leveled igen jól esett; azért is, hogy azt kezdette volt venni a fejibe, hogy megholtál, tsak titkoljuk – azután meg-tsendesedett erre nézve – de különben rosszul volt, az az sokszor könnyen volt jó kedvel, ’s jól ett, szüntelen beszélt nyersen tisztán elevenen, tréfált, hanem a’ nyavalyája (hasbeli vizkórság) tisztán ki-fejtődvén, ugy látják a’ Doktorok, hogy nehezen gyógyul-ki, kivált hogy orvosságot venni tellyességgel nem akar, sem diétát tartani – közbe-közbe nagy fájdalmai-is vannak…

[…]

Sok szenvedései vannak azt mondja, de ollyan gyönyörüségei is vannak, hogy egy királynéval se tserélne – Domáldra kivánkozott; el-vittem ahoz készitett féderes ágyba: sok gyönyörüsége volt ott, sokszor vitette magát a’ kertbe ’s a’ hegyre-is ki. – A’ kert szép most; mintha egy havasba lépnék bé az ember; az egybe sürüdett erdő a’ kanyargó útak felett sok helyt természeti ernyöt formál; kigyoznak a’ vizek, ’s esnek kőről kőre le – egyszép kis remek ház a’ hajdoni tó hellyin nőtt erdő közepin van; künn kö asztal ’s ülö kövek ’s egy tükör esés, melynek vize szépen kigyozva el-meneteled után egy sirhalom felibe Mementónak tett követ jobbra hagyva, bé-foly a’ sürüségbe – kereken körül állanak a’ veled egy idejü nyárfák születésed emlék-oszlopai, a’ kék égbe érkező fejeikkel. – Ott ebédeltünk a’ víz-esésnél a kö asztalon; ki-tettem a’ te Bétsi képedet-is, hogy hárman legyünk; ’s a hegyen lakónak szép kis 4 esztendős leánkája ott feredett mezitelen a’ víz esésnél – egy kis még ártatlan Éva a’ paraditsomba – ’s mi-is még egyszer vissza botsáttatva – sok szép beszédeket ’s érzéseket vitt el azon óra az örökkévalóságba. –

A’ hegyre is fel-kivánkozott; egyszer a’ közepin lévő nyughelyhez; ’s ott azt kivánta, hogy érje meg egyszer még, hogy ott kávézzék; megfőztem ott, meg-itta…

[…]

De a’ kimenetel tsakugyan ollyan bizonytalan, hogy az okosság parantsoltja minden esetre készen állani, hogy esztelenül az örök rend ellen hiába fel ne támadjunk – hanem Seneca szerint Fata sequamur, ne inviti trahamur – a’ mik nem töllünk függenek, a’ mennyibe lehet tsendesen kell nézni elöttünk el-folyni, bár könnyeket botsássunk-is utánna. – Nem kell a’ rosszhoz rosszat adni, hanem mindenünnen még a rosszbol-is jót kell ki-szivni, mint a’ méh a’ mérges burjánból-is. – Ugy Édes Anyádat nem szereted ’s parantsolatját által hágod, ’s derék férfiui gondolkodása ellen tselekszel, ha el-lágyulva a’ búnak megadod magadat, ’s azt a szép reménységet mellyel van irántad, meg-tsalod ’s pályádba meglankadva, magadat szerentsétlenné teszed, ’s engem a’ kinek minden egyebem el-hervad, eggyetlen vigasztalásomtol meg-fosztasz. – De a’ Haza’ szemei is rád néznek: ha egy Anyát el-vesztenél-is, él az az Anya, melynek a’ másik-is léánya, ’s a’ melynek benned egy szép reménysége virágzik. – Szegény Nagy Anyádnak is, a’ ki egy szerentsétlen mohos Monumentumnak maradna 9 gyermeke felett, szent kötelesség élete végin valami vigasztalást szerezni. – Erősebb férfiui karaktert is esmerünk benned mind én mind Anyád, mintsem a’ természet rendi szerint valo változások, ha megráznak-is, le-ontsanak – az ifjú sebe akármely fájdalmas legyen-is, hamar gyógyul, mint az ép testbe, ugy az ép lélekbe is (az az a’ mely még az ártatlanság paraditsomában van) – nem is zendülnek fel az ifjú szivbe annyi fájdalom hurjai, mellyeket az esztendők a jajjaknak minden consonantiáira ’s dissonantiáira meg-tanitottak a’ munkásság’ tüze is még elevenen ég, nints pedig annál az ártatlan szivvel együtt hatalmasabb orvos – hajlandó ugyan az ember a’ bus andalgásra; valami titkos édességgel von, részszerint az el-multak vissza hozásával, részszerint az oda valo ohajtozással, a’ hová el-tüntek; de férfiui erövel kell ellene állani; ’s erőszakkal-is dologhoz kell fogni. L’appetit vient en mangeaut – Az ifjunak még a’ reménység Édenje is zöldellik eleibe, akármely tsalárd hazug virágokkal-is. – Más egy el-hervadt pusztáról örökös sebekkel nézni a’ le hullo könnyek közzül az égre fel – s’ még-is meg-kell a férfinek erössíteni magát, ’s mindig elé nézni, nem azon busongva, a’mit meg nem tett az el-multba, el-vesztegetni a jövendőt, hanem meg-tenni azt, a’mi hátra van.

Még eggyet irok nem tsak ezen esetre, sok egyéb érzésekre nézve is, mellyek az ifjuságot örökös bilintsekbe verik; hogy az érzések egyátaljába olly változva jönek ’s mennek a’ lélek előtt, mint a’ fellegzések a’ Nap előtt; akármint tessék az embernek, hogy örökké meg-maradnak, nem-kell hinni; némely érzéseknek éppen a természetibe van az, hogy örökkétartoknak tessenek a jelenvaloba – de a’ scénék egymás után folynak, ’s a’ régiek mint a’ vidékek elkékülnek, söt ha tovább menjünk, mind kevesebb látszik belöllek, majd tsak a tetejek, ’s majd semmi se. – Akarmely mezőn ha sokat járnak semmi se marad meg, a’ mi most zöldellik s’ még azután más magokat hoz a’ szél, ’s az esső és napfények egyebet nevelnek. –

Azért minden esetbe emlékezz-meg erről egész életedbe! – Ezen esetbe is ferfiu légy, erőssen állj mint egy keresztyén vitézhez illik; hogy ha az ég ugy parantsolja tudd vigasztalni magaddal együtt

örökké szerető Édes Atyádat

Bolyai Farkast. m. k.

A tavaszon ha Édes Anyád jobban lesz, fel szándékozom menni hozzád. –

A’ G. Kendeffitől igért 250 Rhf. a P. Lengyel kezibe jött ’s Bodornál van már; minden orán fel-menyen.

Én-is küldök 20 Rhftot.